Felhőatlasz

Mivel a Wachowski testvérek neve van, akinek semmit nem jelent, de ha azt mondom, hogy Mátrix, akkor mindenki tudja miről van szó. Nagy kaliberű, űberfasza és kultfilm. Valami ilyesmire számítottam Wachowski-ékezen filmjétől is, ami nem hogy nem okozott csalódást, de igazán kellemesen csalódtam. A játékidő baromi hosszú, közel 3 óra, így esélyes volt, hogy nem tudják kitölteni a játékidőt, ezért fölösleges jelenetekkel lesz tele. Tévedtünk. A 164 perc minden egyes másodpercét megragadták, hogy valami maradandót alkossanak, amiről biztosan beszélni fognak az emberek. Így is lett: Ki jót, ki rosszat, de mindenki beszélt róla, mikor a mozikba került.

1849 és 2321 között 6 történet bontakozik ki. Minden történet más és más, különbözőek az élethelyzetek, különbözőek a szereplők, de egy valami mégis azonos (nem lövöm le a poént). A 6 történetben vannak viccesebbek, drámaiabbak, de a lényeg mégis az, hogy megértsük és meglássuk, hogy az életünk és tetteink milyen hatással vannak más életére, hogy minden mindennel kapcsolatban van. Véletlenek nincsenek.

Először a színészeket szeretném kiemelni. Talán hatan vannak azok, akik keményen megdolgoztak a pénzükért és minden tudásukat beleadva vitték a képernyőre karaktereiket. Igen, karaktereiket, többesszám. Tom Hanks, Halle Berry, Hugh Grant és még páran voltak azok, akik több szereplőt is életre keltettek. Különböző korban élő, különböző rasszba tartozó, más-más nemzetiségű és nemű figurák sokaságába lehelnek életet és milyen jól csinálják! Halle Berry 

...akinek elsőre nem tetszett, az nézze meg még kétszer....imádni fogja...sok apró részlet van amin először át tudunk siklani, de amúgy fontosak lehetnek. Akinek nem jött be, annak valószínüleg inkább "nem jött át" 

A filmben a történetek közötti vágások egyszerűen zseniálisak. A könyv nem így követi le a történetek egymás utániságát, mint a film.

szürreális látványvilág

Azért ez nem az a film amit haverokkal, közben dumálva, röhögve, folyamatos evés-ivással is működik. Vagy ha az embernek nincs ideje (vagy idegrendszere) hogy nyugodtan végigüljön 3 órát, az bele se kezdjen. Ha viszont ilyen egyedül filmnézős, elmélkedős, belemerülős hangulatban kapja el az embert, akkor nagyon meghálálja azt a szűk 3 órát.

Ez a felemelo film kitolja a tortenetmeseles eddig ismert hatarait, osszekapcsolva 6 fantasztikus tortenetet, atolelve tobb mint 500 evet. Ha hiszel benne, hogy egy pillango szarnyait meglibbentve hurrikant indíthat el, akkor ez a film oriási elmenyt nyujt majd, ahogy a kulonbozo karakterek osszekapcsolodnak a valosag bonyolult retegeiben. 
A mult, a jelen és a jovo egyforma fontossaggal bir a Felhoatlaszban - ahogy a mi eletunkben is. A Wachowski tesvérek újabb mesterművet alkottak 

Még valami. A zene jó, látvány jó, rendezés jó, összességéban minden eléri az átlagot, de mi ért volna Oscart, melyik szinész zseniális alakítása???  Más..a magyar szinkron....engem kimondottan idegesített akreált magyar " régies " beszéd!!Az angolban ez így bejön, mert az idióta angolok és amerikaiak már a százötven évvel ezelőtti nyelvüket sem értik meg, de a magyar, igen! A Halotti beszéde stílusában kellett volna fogalmazni, nem ebben a böngyölösen igasságos igasság -os stílben. Amúgy az Ember Tragédiája fényévekkel jobb mű, ha már valaki megemlítette. Megérne egy hálivúdi feldolgozást, meg az Alapítvány trilógia is!! Meg Harlan technikus is, az Én a robot egy kalap, meg a  szr volt......sy!! Meg a 200 éves ember is. Robin Willams ide, vagy oda!!

Mint ahogy az előttem szóló is mondta, látványban tényleg odatesz, de zeneileg... Hihetetlen milyen csodálatos zenei alkotásokat lehet ebbe a filmben hallani. Engem már csupán a zene is megfogott a filmben, és akkor még nem mondtam a többi egyéb elképesztő zseniális dolgot a filmben... 
Amit írtam ezek mind szubjektív saját vélemények, azért írtam hogy nehogy végül többségben legyenek a negatív kommentek, és végül egy olyan személy akinek fontos lenne hogy megnézze (esetleg a mondanivaló miatt), ne nézze meg...

Először moziban láttam, a premier napján. Lement a stáblista is a végén, és ülve maradtam, pedig majd beh..tam, és egy része eléggé zavaros volt. Aztán megnéztem egy héttel később, ugyanott. Ugyanaz a hatás, de már tisztábban láttam az összefüggéseket. Azóta kb. 3-4-szer néztem itthon. Különleges az atmoszférája, a hangulata, és már önmagában ez sokat jelent nekem. 

A történeteket pedig több féleképpen lehet összefűzni, értelmezni. Ha klisészerűen nézzük, a jó és rossz harca, de lehet az önmagunkért való kiállás megfogalmazása, küzdelem az igazságért, vagy a konvenciók elleni lázadás, de talán legérdekesebb a "történelem ismétli önmagát" effektus, hisz a film kezdetén az első idősíkban feldereng a múltból a kannibalizmus, majd az utolsó idősíkban meg is jelenik ismét. De ugyanerre példa, hogy az első idősíkban az újvilágban indul a történet, és az utolsóban egy új világban (más bolygón) fejeződik be. De ez a gondolat már a keleti vallásfilozófiák felé terel minket... 

"Minden határ egy elfogadott konvenció, amely arra vár, hogy átlépjünk rajta. De csak akkor tudjuk átlépni, ha előbb felismerjük, hogy azt tesszük." Talán a filmnek ez a tételmondata arra is igaz, hogy át kell lépnünk azokon a sztereotípiákon és konvenciókon, amelyek mentén egy filmet megítélünk...

Ez tipikusan olyan film, amit másodszor-harmadszor nézni sokkal élvezetesebb, mert csak akkor esnek le azok az apró utalások, amiket elsőre sajnos nem veszünk észre, hisz nem áll össze a történet. (eleve ökörség 25 éves kor alatt megnézni.. és aztán itt okoskodni) Amúgy az egyes történetszálaknak inkább a hangulata fogott meg, mint a történetek közötti kapcsolat. Szerintem nagyon jól megoldották a hat sztori egybegyúrását. Az is tetszik, hogy miközben már egy új idősíkban vagyunk, még az előzőből mesél a narrátor... de a másik idősík eseményére is érvényes a szöveg. Na a lényeg, hogy ez tipikusan sokszor nézős film. 

Nem a logikával kell törődni -mert szerintem a "karma" az egy ökörség- hanem a történetszálak hitelességével, hangulatával. Pl van a filmben egy homokos történetszál. Nekem ez volt az első filmem, ahol nem kaptam hányingert a homokosok látványától. Ahol elhittem, hogy ez a két ember szereti egymást. A másik a szöuli lány története. Önfeláldozás egy nőtől (női színésznő) ezzel  nagyon nehezen azonosul egy férfi mozinéző, de itt nem volt vele gondom. 

A sztorinak meg kábé az a lényege, hogy vannak embertípusok amik életeken át öröklődnek. Ezért egy picit mindenkinek örökölt a tulajdonsága. De alakíthat is rajta. Pl Tom Hanks-nél láthatjuk, hogy egyszer jó alakít, egyszer rosszat. Folyamatosan ugyanazok a gondolatok gyötrik: "a gyenge elveszik, az erős felfalja". De van amikor el tudja ezt nyomni, van amikor nem. Aztán van a szöuli lány,. aki az 1800-as években még csak az apjával száll szembe, mert dolgozott benne az igazságérzet.. Később egy rendszerrel.. amely mártírt csinál belőle. Majd később istenként tisztelték. És ott van a menthetetlenül gonosz, aki minden idősíkban egyre gonoszabb, és a végén már ő lesz a sátán, aki az emberek gondolataiban él. (az istennő ellenpontja) Szóval van némi logikája a filmnek, de kár vele törődni. Hagyni kell, hogy a hangulat  magával ragadjon.

egy csöppnyi lmbt jelenlét. A meleg 

A segítség - The help (2011)

Előszöris hatalmas pacsi és hátveregetés járna Kathryn Stockett írónőnek, aki egy ennyire tökéletes címet álmodott meg történetének. Az angol "help" szó ugyanis nem csak segítséget jelent, hanem bejárónőt, háztartási alkalmazottat. Bár a magyar cím tökéletes a filmhez, nincs okom panaszra, de mégis mintha hiányérzetem lenne. Persze, benne van, hogy a szolgálók segítenek a könyv leírásában, de ebből a szempontból az eredeti cím mégis csak többet mond önmagánál.

A történet a '60as években játszódik, a nagy fehér kontra afro-amerikai ellentét tetőpontján. Ez a Martin Luther King-féle időszak, amikor is a fehérek többsége minden erejüket bevetve ellenezték színesbőrű társaink egyenjogúságát. Az ekkori Mississippiben él főhősnőnk, Skeeter (Emma Stone), aki újságírói pályafutása elején még tapasztalatlan lánykaként a helyi újság takarító rovatát kapja meg. Mivel lövése sincs a házimunkáról, ezért egy barátnője, Holly (Bryce Dallas Howard) bejárónőjének, Aibileen (Viola Davis) segítségét kéri. Senki nem nézi ezt jó szemmel, de az emberek tudta nélkül ez több lesz, mint egy újságban tanácsok adása. Egy könyv születik a fekete nők életével a középpontban, ahol bátran, határok és gátlások nélkül mesélhetnek Skeeternek, mintha egy naplóba írnának. 

Akik ismernek, Ők tudják, hogy ez a fekete-fehér konfliktus, főképp ezek a '60as évek nagyon érdekelnek. Nem vagyok rasszista, félre ne értsetek, sosem értettem a részünkről ezt a fekete, barna, illetve sárga gyűlöletet, hisz mind ugyanolyan emberek vagyunk. A filmben Skeeter képviseli mindazt, amiben én is hiszek, hogy egyenlőek vagyunk. A film hatalmas előnye, hogy karakterközpontú. A nők állnak a középpontban (nem, nem a takarítás a fő téma) és az ő életüket, illetve az ő szemszögükből az életet mutatják be nekünk, feketékét, fehéreként egyaránt.

A főhősünket, Skeetert megformáló Emma Stone nagy kedvencem volt hatalmas szemeivel, és ezután a film után örökre a szívembe zártam. Korábban csak mellékszereplőként tűnt fel olyan filmekben, mint a Zombieland, vagy a Superbad (alig várom, hogy egyszer írjak róla, mert imádom minden percét :D), de megkapta élete első komoly szerepét a füstös hangú kedvenckém. Mrs. Stone hiteles a feltörekvő fiatal újságírónő szerepében, ennyire jó alakítást főszerepben még sosem láttam tőle. A Skeeter barátnőjét életre keltő Bryce Dallas Howard legtöbbünknek a Pókember 3. részéből lehet ismerős, ahol egy aprócska mellékszerepe volt Gwen-ként, Peter Parker barátnőjeként (Vicces, hogy Emma is és Bryce is játszotta már egyazon karaktert, Gwen Stacy-t). Hilly egy gátlástalan, mocsok nőszemély, tipikusan az a negatív karakter, akit mindenki szeret utálni. Élvezi a más emberek megalázását és gyötrését, ám de semmi nem marad büntetlenül, Őt is utóléri a karma. Az egyik kedvenc karakterem a teljesen sztereotipikus szőke Celia (Jessica Chastain) volt, aki hamar bebizonyítja, hogy mégsem olyan, amilyennek legelőször elkönyveljük. Ő válik a legszerethetőbb karakterré, akivel egy külön filmet is megnéznék, ha lehetne rá alkalmam. Jessica Chastain mára nagy névvé vált, nem is csoda, mert egy igazi tehetség, amit a vásznon leművel, kész csoda. No de ne hagyjuk szó nélkül a többieket sem. A szolgálók sorát erősíti a korábban említett Aibileen, aki az egész lavinát elindítja. Őt a kétszeres Oscar-díjra jelölt (Kétely, majd A segítség) Viola Davis alakítja, aki sugárzik a szerepében. Tudtam, hogy csodálatos drámai színésznő, de némelyik vele felvett pillanat könnyeket csalt a szemembe. Magával ragadó a játéka, a drámaiságot főként az Ő karaktere adja. Vele szemben áll Minny, azaz Octavia Spencer. Minny karaktere a kicsit sztereotípikus, terebélyes, nagypofájú szolgáló, aki a film humorforrása. A drámaisága mellett a hatalmas szája az, ami ezt az elkeserítő és szomorú helyzetet és életeket mégis kacagtatóvá varázsolja. Nem csoda, hogy anno 2012ben ezért a szerepért a színésznő begyűjtötte első Oscar jelölését és díját. Teljesen kiérdemelten nyert.

A segítség tökéletes film ahhoz, hogy kicsit jobban megismerjük a '60as évek Amerikájának helyzetét, erőt ad, üzeni, hogy legyünk bátrak és álljunk ki a jó ügy mellett, még ha mindenki ellenünk is van. Közel sem fekete-fehér a film, nem állít be minden fehéret rossznak és erkölcstelennek. Igazi képet ad az emberek sokszínűségéről, a Skeeter kitartásáról, a Minny férjének kegyetlenségéről. A film akármilyen komoly témát dolgoz fel, komolytalan is egyben, de nagyon mély nyomot hagyott bennem. A megjelenése óta nem csak többször végignéztem a filmet, de megvettem a könyvet is és nagy kedvencemmé vált. Képtelen vagyok negatívumot írni róla, ugyanis ez a tipikus 10/10 kategória. Vicces, drámai, mély, tanulságos. Persze mondhatnátok, hogy ha már ebben a témában keresünk filmet, akkor előbb a Lángoló Mississippi jut eszünkbe, de a két film teljesen más. Más oldalról mutatja be ugyan azt a világot, ebben az esetben egy sokkal finomabb képet kapunk. Igazából én a 4 Oscar jelölésből mindet neki adtam volna, na de nem leszek telhetetlen, legalább Octavia Spencer megérdemelten megkapta.

Blöff - Snatch. (2000)

Fogd be a szád, ke' kuraftyumuj! Figyeljé'! Nem írtam egy ideje, de most bepótolom és te szépen végig olvasod a kritikám és kedvet kapsz, hogy megnézd a filmet! Remek... Szóóval Guy Ritchie-t, Madonna ex-férjét senkinek nem kell bemutatni. Ő egyfajta Angol Tarantino, csak valamivel gyengébb (nehéz überelni a Ponyvaregényt). A ravasz az agy és a 2 füstölgő puskacső c. filmjével robbant be a köztudatba, mint elsőfilmes rendezőzseni. Utána egy évvel jött a mára kultfilmmé vált és agyon idézett Blöff, ez után pedig a jól elbaltázott Sherlock filmek. A Blöffel volt igazán a toppon a rendező úr, ez a kiemelkedő filmje, amit legalább egyszer mindenkivel végignézetnék.

Angliában vagyunk. A társadalom alját bemutató film egy több szálon futó történetrengeteget fog össze, amelyben a cigány vonaltól a béna fekete rablókig mindenki helyet kap. A fő szál egy gyémánt megszerzése köré épül, de szépen lassan anglia sötét alakjainak egy része bekapcsolódik a buliba, még ha nem is a gyémántra fáj a foguk.

A karakterek olyan dumát lenyomnak, hogy néhol pislogsz, mint mikor megláttad azt az ominózus jelenetet Sharon Stone-nal az Elemi ösztönben. A legmaradandóbb egy-, illetve többsorosok a Brad Pitt által megformált Mickey-től és a Vinnie Jones által életre keltett Golyófogú Tonytól származnak. Tipikusan olyan film, ahol a szinkron sokat dob rajta. Míg az eredeti nyelven (a 2. kedvenc részemben) Mickey hadarva mondja el a szövegét, addig a magyar változatban olyan lehetetlen és kimondhatatlan szavakat adnak a szájába, mint a távelvunétoszárecignesávárengibugyogá. Figyelj a kocsmás jelenetre Golyófogú Tonyval és a 3 másik sráccal! 

Nos a karakterek néhol túlzottak, sztereotipikusak, de tökéletesen szerethetők. Jason Statham karaktere sem a mára már megszokott szállító figura, hanem egy sebezhető madár, aki bontogatja a szárnyait. Itt bírom a pasit, nem úgy mint sajnos filmjei nagy részében. A karakterek sok fajtájúak, ahogy említettem feltűnnek a pancser afro-amerikai rablók, a kamu-zsidó gyémántszakértő, orosz fegyvercsempész, illetve a nagy bunyós cigány. Mindannyian helytállnak a filmben, tökéletes összhangban van a sok különböző stílusú és nemzetiségű karakter, hogy az az összkép, amit kapunk remekül néz ki. 

Ahogy írtam, a történet szálakból áll össze, de ezt ne úgy képzeljék el azok, akik még nem látták, mint a Felhőatlaszt (ha nem láttad, akkor pótold!), mert itt minden teljesen érthető a végére és nem kell 2x  vagy többször megnézned a filmet, mire minden teljesen világossá válik. A film tökéletes egy lusta hétvégét feldobni, de semmiképpen ne ezen akarjatok elaludni este, mert nem fog összejönni, azt garantálom (pénztártól való távozás után reklamációt nem fogadok el). Ajánlom megnézésre a Tarantino filmek kedvelőinek (nagy Tarantino fan létemre biztosíthatlak, hogy be fog jönni).

Elátkozott szerelem - Lost and delirious (2001)

Először is le kell szögeznem, hogy milliószor láttam. Az első alkalommal kb. egy fél éve, amikor a film végéhez érve szavakat nem találva csak bámultam magam elé, hogy mi a jó ég volt ez, és hogy hogy mertek így befejezni egy filmet. Spoilerek nélkül írok, hátha valaki kedvet kap hozzá, szóval aki nem látta még az olvassa el bátran amit írok, semmi titkos nem lesz benne.

Mary (Mischa Barton) bentlakásos lány suliba kerül, ahol a szobatársai Paulie (Piper Perabo) és Tori (Jessica Paré) lesznek. A két lány teljesen ellentéte egymásnak, de amint tudjuk: az ellentétek vonzzák egymást. Minden tökéletes Paulie és Tori között, mígnem egy reggel a Tori húga benyit a szobába és egy ágyban találja a nővérét Paulieval. Tori erőteljesen tiltakozik a leszbikus jelző ellen, így meg is akarja szüntetni a kapcsolatot Paulieval, ámde Paulie nem adja fel. Paulie végül egy sebesült madár ápolásába fog, hogy így is elterelje a gondolatait Toriról, illetve, mert a szabadságot és némileg önmagát látja a madárban.

Ami miatt először is nagyon tetszik a film, az az, hogy Paulie kiáll amellett, hogy Őt ne címkézzék föl. Ő nem leszbikus, Ő csak Paulie, aki szerelmes Toriba. Nem tudom, hogy számít-e ezen a téren, de a rendező maga is leszbikus. Így sokkal jobban átjöttek az érzések, a sok fájdalom, a szenvedély és az a keserédes boldogság, amelyet Tori és Paulie érzett kapcsolatuk tetőpontján. Mindannyian éltünk már át olyat kortól, nemtől, illetve szexuális beállítottságunktól függetlenül, mikor kavarognak az érzéseink. Mikor olyan, mintha az agyunk egy légüres tér lenne és a pozitív illetve negatív gondolatok össze-vissza cikáznak megbénítva józan ítélőképességünket. Ez a film tökéletesen bemutatja, illetve próbálja bemutatni ezt. Paulie nem kapaszkodhat semmibe, mindent elvesztett ami eddig számára fontos volt.

Gyönyörű, de mégis oly felkavaró. Piper Perabo karaktere, Paulie fakad ki az egyik órán, mikor a szerelmet kell jellemezniük. Elhangzik az, hogy a szerelem a pénz, a szex és egyéb marhaságok, de Paulie az, aki kimondja az igazat, a színtiszta igazat:

"A szerelem csak van. Csak van! Semmit sem tehetsz ellene, mert ez az oka, amiért itt vagyunk. Ez a létező legmagasabb pont, és ha egyszer már fent vagy, mindenki mást alattad látsz. És ott figyelsz moccanás nélkül, mert ha megmozdulsz, leesel."

És igen! Ez a szerelem! Nem tehetsz ellene semmit, nem kontrollálhatod, nem kapcsolhatod ki. A szerelem kialakul ha akarod, ha nem. Nincs olyan, hogy eldöntöd, hogy te most XYba leszel szerelemes, mert az akkor minden, csak nem szerelem. Szóval Paulie karaktere adja azt a keserédes utóérzést, amit újra és újra át akarsz élni.

Igazán bátor film ez. Két lány, két nő szerelme  - ha bár lassacskán egyre elfogadottabbá is válik, de nagyon sokan a mai napig ellenzik a homoszexuális kapcsolatot - ilyen részletesen ábrázolva. Mindenki megakar felelni a társadalom elvárásainak, mindenki beakar illeszkedni, senki sem akar a gúnyolódás, bántás célpontja lenni. Nem mennék bele jobban a homoszexualitás témába, mert akkor hosszú-hosszú sorokat írhatnék, de még azt el kell mondanom, hogy egy tökéletes világban mindenki azt szeret, akit akar és senkinek nincs ebbe beleszólása, főleg nem idegeneknek. Mikor azt írtam, hogy bátor, nem a The L Word-féle bátorságra gondoltam, - hogy az elsők voltak a televíziózás történelmében, akik komolyabban (főleg) a leszbikusok érzéseit és életét vitték képernyőre - hanem hogy ilyen merészen tudja ábrázolni az érzelmeket (tudom, tudom már írtam az érzelmekről blabla).

Piper Perabo csodálatos színésznő, melegként is helytáll (az Imagine me and you c. filmben is jó volt Lena Headey oldalán) és büszkén LMBTQ támogató. Valójában ezt nem szabadna bevallanom, de Mischa Barton és Jessica Paré neve eddig számomra ismeretlenül csengett, így nem is igazán tudok róluk véleményt mondani.

Összességében egy hihetetlenül keserédes film (nem lehet igaz, hogy hányszor írtam már ebben a kritikában, de sajnos még eddig ennél jobb és kifejezőbb jelzőt nem találtam, bocsi), ami az első megnézés után egy űrt hagyott bennem és késztetést, hogy megnézzem újra. Nagyon drámaian hathat a film az általam leírtak után, de bedepizni nem érdemes, én sem tettem (másodjára tényleg nem).

Tökéletes hang - Pitch Perfect (2012)

Tudom, nem mostani film, de mivel ma kb. hatodjára nézem meg a folytatásának az előzetesét, így gondoltam pusztán tiszteletből és szeretetből kinyilvánítom véleményem Háj Amy és barátai kis történetéről. Igen, ez egy teljesen tipikus hollywoodi sablonvígjáték a kiszámítható történetekkel, kétdimenziós(nak tűnő) karakterekkel és a bugyuta romantikus szállal. De! Ott van az a böhöm nagy de! Ezeken kívül egy hihetetlenül szerethető és a kor problémáival foglalkozó alkotás, amelyről illik beszélni. Egyik szavammal meghazudtolom a másikat, de majd az írásom végére talán megértitek, hogy mire is gondolok. 

A sztori is teljesen sablon: Egy új lány, új suli, új barátok. Beca (Anna Kendrick) az egyetemen a beilleszkedésre képtelen, de mégis összehozza a sors az iskola női a capella kórussal, aminek hamar a tagjává is válik. Ennek köszönhetően a tinifilmek alapjául szolgáló szerelmi szál is utat tör magának és Beca is barátokat szerez.

Azta micsoda kasszasiker! Avagy mégsem. A szereplők random karikatúrák: A csendes ázsiai, a hosszúcombú nimfomán, a parancsolgató ribanctanonc, illetve a nagy kedvencem, Háj Amy. Önmaguk karikatúrái, kivéve a főszereplőt, Becát. Beca teljesen hátköznapi, általános problémákkal, bármelyik tini, vagy fiatal felnőtt lány/nő magára ismerhet benne. Az eltúlzott karaktereket ellensúlyozza a teljesen földi, 100%ig ember, Beca jelenléte. Ezért is nem csap át a film egy állati nagy marhaságba. Ha már a karakterek... Fat/Háj Amy az utóbbi évek egyik legkedvelhetőbb és legszeretetreméltóbb karaktere, akinek a megformálására Melissa McCarthy túl idős lett volna, így hát előszedtek egy hasonló komikát, Rebel Wilsont. Aki egy Ellen interjút is látott a csajjal, az értheti, hogy mire gondolok, ha azt mondom, hogy teljesen zakkant a csaj. De olyan szinten, hogy néha egy mondata után szétröhögöm a fejem, annyi mennyiségű marhaságot képes beszélni. Anna Kendrick egérre hajazó arca és fogsora eleinte irritáló, de igazából kezdem őt is megkedvelni (az Alkonyat filmeket soha nem bocsátom meg neki!). A többi karaktert nem emelném ki, mert még rengeteget írnék róluk, de maradjunk annyiban, hogy az összes karakter hatalmas fejlődésen megy át a film során, amiből a kis kétdimenziós alap karakterekből igazi, 3D-s emberek válnak.

Mivel zenés vígjáték, így nem hagyhatom ki, hogy írjak a filmben megszólaló dalokról. A régebbi zenék kedvelőjeként kellemes meglepetés ért, mikor meghallottam Madonnától a Like a virgint, vagy Pat Benatartól a Hit me with your best shot-ot. Kellemesen csalódtam, mert arra számítottam, hogy mai zenékkel lesz telenyomva és csupa olyat hallok majd, amiről eddig fogalmam sem volt. Hatalmasat tévedtem. Nem is beszélve arról a tényről, hogy azt hittem, hogy nem csak a tényleges fellépéseken és a gyakorlásokon énekelnek majd, hanem teljesen véletlenszerűen dalra fakadnak majd egy egy monológ alatt. Szerencsére nem így lett, néha attól kiráz a hideg, ha egy szereplő a korábban elkezdett monológját énekelve folytatja.

A filmnek eszméletlen humora és szerethetősége mellett negatívuma is van. Ha nem lenne ennyire sablonos a sztori és ilyen klisékkel teli a szerelmi szál, akkor nem csak egy hangosan nyerítős, évek múlva is ismételgethető vígjátékról beszélnénk, hanem egy, a Nulladik órához hasonló tini kultfilmről. Háj Amy táncát és futási technikáját lehet nem lehet elfelejteni, ám azt kívánom, hogy bár ugyanennyi emlékezetes dolog kapcsolódna több karakterhez is én nem csak Ő rá bízták volna a szórakoztatás oroszlánrészét.

Amúgy hihetetlenül aranyos (nem tudom mennyire jó jelző ez egy ilyen filmnek, főleg a rókázós rész után) és vicces film, amit évente egyszer legalább le kellene pörgetni. Amit az én kis filmbuzi szemem lát, de a másé lehet nem, hogy a dögös vörös a Barden Bellákból a kiscsaj a Gorillabácsiból. ;)

Birdman (avagy a mellőzés meglepő ereje) (2014)

Szuperhős? Emma Stone? 9 Oscar jelölés? Na ez az én filmem lesz! - Gondoltam, amíg el nem kezdtem nézni. Félre ne értsetek, egyáltalán nem rossz, csak olyat robban az agyam már kb. a 10. perc után, amit régen éreztem. Erőteljes, intelligens és jól összerakott film, aminek ha legalább 3 Oscart nem ad az akadémia, akkor át kellene gondolni, hogy mit művelnek ott.

Riggan Thomson (Michael Keaton) egy korábban ünnepelt filmsztár, a Birdman jelmezét magára öltő félisten mára egy elfeledett senki. Riggan a Broadway-n rendez egy darabot, amelynek főszereplője is lesz, remélve, hogy újra címlapokra kerülhet. Röviden ez az, aminek a történetét a film elmesélné, persze a karakterek drámázásán kívül. Riggan környezetében mindenki átlag ember átlag problémákkal, szorongással, szóval nem kizárt, hogy van, aki ráismer saját magára, vagy élete egy pillanatára. A mellékszereplők között ott van a drogfüggő, az önbizalom hiányos, az idegbeteg és az exhibicionista.

Nem egy hétköznapi tucatfilmről van szó. Először én is valami vagány szuperhősös, robbantgatós, Michael Bay-féle filmre számítottam, de az előzetes megtekintése után át kellett gondolnom újra. Egy igazán tökös, némi humorral átáztatott drámát kaptunk, amiben nem csak a színészek vitték el a hátukon a játékot, hanem a díszlet, a jelmezek és a zene az, ami igazán sokat tett hozzá a film sikeréhez. Mivel a film látszólag egy gigahosszú snitt, ezért a két órás játékidő alatt sosem lépünk ki egy bizonyos körből. A kamera úgy mozog, mintha egy forgatások közötti werk filmbe csöppentünk volna, illetve mintha a szereplők agyába akarnánk belemászni. Ez főleg Emma Stone nagy kitörési jeleneténél fedezhető fel, ahol csak a csaj arcát láthatjuk igazán közelről (talán túl közelről), amint apját osztja kegyetlenül. 

Ne keseredjenek el a vizuális effektek rajongói sem, ugyanis végig kísérik a filmet a Riggan valóságba beférkőző fantáziavilágának elemei, illetve a film egy pontján a robbantások és harcok rajongói is megkapják a magukét. 

A film vége a nézőre lett bízva. Nagyon ügyesen apránként kelti a feszültséget, míg a film legvégére már majd szétfeszülünk az idegtől, hogy mi lesz, mikor már nem tudjuk eldönteni, hogy amit láttunk a valóság, vagy Riggan kis világának egy képkockája. A film az elejétől a végéig egyszerre sok problémával és témával foglalkozik, ami így elég durván hangzik, de ha eléggé figyelünk, mindent megértünk. Szerintem a film valamilyen szinten önmaga paródiája is, de ezt ne úgy vegyétek, hogy milyen vicces, Adam Sandler féle poénok vannak benne, hanem egy-egy pillanat nekem úgy hatott, mintha az előbbi jelenetet próbálná kifigurázni.

Összességében bátran ajánlom azoknak akik kellő türelemmel vannak megáldva, hogy kivárják a film végét és nem állnak fel egy óra után a moziból, hogy Ők ezt nem értik és számukra nem volt érthető. Ha valaki kihagy egy 9 Oscarra jelölt alkotást, az magára vessen, mindenképpen ajánlom, hogy adjatok neki egy esélyt, nem bánjátok meg!